A lányoknál azért kicsit másképpen megy a dolog. Nekik talán ez olyan hormonálisabb és valahogy közelebb áll az evolúciós kiteljesedéshez. Alapvetően mindig is úgy gondoltam, hogy érdemes egy kicsit az evolúció szemszögéből nézni a dolgot. Milyen adaptív tulajdonságokkal rendelkeztek az őseink, ami oda vezetett, hogy mi végül egy eddig töretlen vérvonal utolsó tagjai vagyunk? Legalábbis potenciálisan.
A fiúknál egy - az evolúció szempontjából - célratörő viselkedés lehet akár több nőnél is próbálkozni, akár egyszerre is. A génjeink továbbörökítésének gyakorlatilag nincs fizikai határa. Persze ne értsen senki félre, nem azt mondom, hogy én ezzel egyetértek, inkább csak úgy gondolom, hogy ez egy olyan rész a magatartásgenetikában, ahol a férfiak esetében a természetes kiválasztódást szem előtt tartva ez egy nagy eséllyel sikeres magatartás.
Szóval nőknél azért ez abszolút nem így működik. Nekik évente egy sikeres kísérletnél több fizikailag képtelenség. Ha úgy vesszük, a nők esetében már csak a biológia törvényei miatt is szinte kötelező a minőségre törekedni a mennyiség helyett. Létesíthet szexuális kontaktust akár 10 férfival is, egy év alatt egy baba lesz, és kész. A fiúk esetében pedig hasonló felállásban akár tíz is lehet.
Összességében úgy gondolom, hogy a nők számára teljesen más a terhesség kilenc hónapja. Ebben nyilván közrejátszik az is, hogy egy kosárlabda méretű élőlény fejlődik ki a testükön belül. Ők pedig valahogy az elején azonnal tudják, hogy ez a dolog mi fán terem, mi hogy fog történni, és hogy majd mit kell vele csinálni. Nos, én nem tudom.
Nekem nem jött egy varázslatos hormonfelhő, ami hirtelen minden kérdésemre megadta a választ, és apává változtatott. Hát itt egy dolog, ahol nekünk, férfiaknak van hátrányunk. Megkövezhettek ezért, de akkor is kimondom: úgy érzem, hogy nálunk sokkal kevesebb olyan ösztön alakult ki, ami kifejezetten a monogámiát és a közös gyermeknevelést támogatja. Én pedig, aki megrögzötten monogám és páros élet párti vagyok, most úgy ülök itt, mint aki már el is felejtette, hogy milyen tárgyból fog zh-zni öt percen belül. Ugyanis gyerekem fog születni. Pár héten belül.
Maga a döntés utáni első időszak viszonylag szimpla. Csináljuk. Aztán várunk. Aztán x hónap után egyszer csak nem jön meg neki. Nagyjából ennyi.
Az első három hónap ugye a bizonytalan időszak, ilyenkor még mondani sem szokás. Na ez elég nehéz. Egy pozitív teszt ígyis-úgyis katarzis élmény lesz, akkor is ha rögtön az első megmarad, és akkor is ha nem. Ebben a pillanatban ugyanis egyértelművé válik, hogy egyrészt képes vagyok rá, másrészt belátható időn belül tuti lesz valami.
Női oldalról az első három hónap egy véget nem érő másnaposság. A véget nem érő másnaposság után élményben pedig szorosan következik az 'együtt élni valakivel, aki véget nem érő másnaposságban szenved'. Kemény. Egy pár hét alatt elmúlik a lilaköd, hogy apa leszek, és aztán megjelenik az a gondolat, hogy hamarabb jön ki a trónok harca következő évada, minthogy ez ténylegesen megtörténjen. Na jó, nem. De majdnem, és az is elég durva.
A második három hónap (trimeszter, ha szakszerű akarsz lenni, de én kiütést kapok a babaszlengtől) tutira a legjobb. Lightosan lehet iszogatni, bulizgatni, lehet nyaralni-telelni, konditerembe menni, stb. Igazából mindent lehet. Ne higgy annak, aki azt mondja, hogy nem lehet. Elmúlik a másnaposság, és ő még nincs leterhelve fizikailag. A folyamatos alvásból/hányingerből felocsúdva, és a hírzárlat feloldása után persze szívem hölgye szívesen elkezdené tervezgetni hármótok közös jövőjét. Ami fél év múlva lesz. Hát, hogy őszinte legyek, én inkább a kettőnk jelenével foglalkoznék szívesebben, hiszen negyedév másnaposság után visszakaptam a feleségemet az eredeti formájában. Szóval még egy kicsit halasztanám a dolgot, ha lehetséges. Mindenki kérdezi, hogy milyen érzés, és hogy hogy érzem magam. Igazából nem tudom. Annyira hosszú ez az idő, hogy nehéz meghatározni egy olyan érzést, ami úgy igazán végigkísérne engem az ő terhessége alatt. Érzem, hogy változni fog valami, és hogy jó lesz. De hogy hogyan fog változni, és hogyan lesz jó, azt nem tudom.
A harmadik három hónap. Nos, igen. Itt már előjönnek a fizikai korlátok. Erre még rájön egy rakat vizsgálat is. Na meg persze az, hogy már nem nagyon tudok mit mondani a leendő nagyszülőknek, amikor kérdezik, hogy miért nem vettünk még semmit a babának. Úgyhogy elkezdtünk vásárolni. Amit nem annyira szeretek. Ja és azt elfelejtettem mondani, hogy a feleségem és az anyósom nem vetik meg a vásit. Ha ez egy női blog lenne, akkor most jönne a 'tárgyalás' szakasza a bejegyzésnek. De ez nem egy női blog, úgyhogy maradjunk annyiban hogy vásiztunk, és én az első macifüles sapkáig élveztem, de a hatodik macifüles sapkánál már annyira nem. Aztán készlett a babaszoba, meg megteltek ruhákkal meg mindenféle eddig totál ismeretlen szerkentyűkkel a szekrények.
Őszintén megmondom: nem tudom, hogy hogy kellene a gyerek születésére készülnöm. Már láttam babákat, és fogtam is babákat. Persze, nyilván cukinak is tartom a babákat, meg minden. Amíg nem kellett elkezdeni effektíven rákészülni a dologra, addig sokkal inkább nyeregben éreztem magam. Most viszont nem tudom, hogy jól fogom-e tartani. Nem tudom, hogy sikerül-e a babajógán elsajátítottakat alkalmazni (mellesleg hat óra egy babajóga, és nincs kávé, szóval ha mész vigyél kávét). Nem tudom, hogy tudok-e érdemben segíteni, vagy csak egy kolonc leszek, aki nem tud semmit. Úgy érzem magam, mint Jon Snow.
Lehet, hogy ha a kezembe veszem a saját gyerkőcömet, akkor majd elindul bennem a hormon, és hirtelen minden világossá válik? Akkor majd lehet hirtelen mindent tudni fogok. Hogy kell pelenkázni, meg büfiztetni, meg fürdetni. Hát, ez most már csak egy módon derülhet ki.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése