Hogyan akarjunk gyereket?

...

Mikor, de leginkább hogyan kezdődik az az érzés, hogy egy srác apává szeretne válni. Egyszer csak beindulnak a hormonok? Ez a leglogikusabb döntés? Vagy beadjuk a derekunkat a szülői-, vagy csoportnyomásnak? Mi a formula? 

Néha élethelyzetekre bontva kitalált történeteken keresztül próbálok ilyenekre magyarázatokat találni. Nőknél nyilván tök más. De mi van a férfiakkal? Hogyan jutsz el odáig, hogy gyereket vállalj?

Például, hogy a párkapcsolatod főleg fizikai vonzalmon alapult, ami később csökkent, és ketten beszélgetni otthon túl unalmas. Te persze nem vagy felszínes, igenis szociális embernek tartod magad, de ki akar egy olyan emberrel együtt lenni, aki szarul néz ki. Na mindegy majd a gyerek az én eszemet örökli és az anyja szépségét. 

Vagy eddig nem veszekedtünk és most már veszekszünk, de eszem ágában sincs újat keresni, és akkor majd a baba lefoglalja az asszonyt, és hátha jobb lesz. A párkapcsolat egyébként sem a szerelemről szól, hanem arról, hogy már túlságosan elköteleztétek magatokat valami mellett. 

Vagy csak simán becsúszott, és a gyerekek kirepülése után unatkozó öregedő szülők lecsaptak a lehetőségre, úgyhogy 'el ne vetesd nekem, mert a guta üt meg'. Jó lesz ne aggódj, majd átmegyünk segíteni, te is korán születtél, jólesz. Jólvan akkor.

Vagy szimplán szeretjük egymást, összeházasodtunk, és a tévé, a szülők meg úgy egyáltalán mindenki szerint ennek most van itt az ideje, mi igazából ezen nem is gondolkoztunk hogy miért. 

Vagy mert a reggel nyolctól négyig tartó munkám után fél hatkor hazaérve már semmi erőm sincs valami programhoz, és ez az egyetlen dolog, ami a szociális elsorvadásom ellenszerének tűnhet. Az asszony meg egyébként sem élvezi a munkáját/nincs is neki/élvezi de az engem nem érdekel mert én meg nem élvezem az enyémet.

Vagy mert engem annyira nem izgat még a dolog, de ő meg állandóan ezzel nyaggat, és múltkor azt mondta, hogy ő már mindenképpen szeretne, én pedig nem akarom elveszíteni őt. Valamilyen szinten ez érthető is. Egy kis kompromisszumtól meg senkinek nem tört még le a keze.

Aztán kiderült, hogy nálam ennél sokkal egyszerűbben jön a dolog. Talán kalandvágyat mondanék legfőbb motiváló erőnek. Egészen egyszerűen nem tudok most ennél érdekesebbet elképzelni. Vicces, egyetemistaként nem gondoltam volna, hogy ez egyáltalán kvalifikál a kaland témakörbe. Azért valljuk be, a kakitörlésnél meg a hajnali kelésnél kell hogy legyenek érdekesebb dolgok. 

Aztán meg ott van, hogy mégis. Azon kapja magát az ember, hogy megbámulja a babákat az utcán. Hirtelen mások gyerekei az abszolút semlegesből átváltanak cukiba. És innen már nincs megállás. Abban a pillanatban, hogy a kis lurkókban meglátod a természet csodáját, egy új élet létrehozása sokkal különlegesebb lesz, mint egy új autó, egy toronytámasztós kép Pisában, vagy egy újabb részeg történet. Akarva-akaratlanul bekebelez az érzés, hogy kéne egy ilyen neked is. Hogy talán ez tényleg az egyik mérföldkő, ami most érkezett el.