Apa öltöző

az apává válás pillanata

A szülés előtti heteket leginkább a bolog várakozás jellemzi. Szép lassan minden bútor és kellék elfoglalja a helyét, és próbálunk annyira felkészülni a nagy pillanatra amennyire lehet. Persze 'beérzünk' különböző időpontokat, amik aztán lehet, hogy bejönnek, de inkább nem jönnek be. A legkisebb görcsöcske vagy nyomóérzés könnyedén abba a hamis meggyőződésbe tudja ringatni az embert, hogy itt az idő. Mondják ugyan, hogy 'azt azért nem fogod eltéveszteni', de nem hiszem, hogy ne lenne mindenkinek egy téves riasztása. 

A hivatalos időpont előtti napon pedig - ahogy a nagykönyvben megvan írva - jönnek a fájások, számoljuk a perceket, hét perc, izgatottan járkálok fel-alá. És egy óra után elmúlik, és nem is tér vissza. Másnap sem tér vissza. Mi pedig ott ülünk, hogy akkor most mivan. Eddig tartott a tudomány. Kicsit olyan érzésem van, mintha mindenki valahogy úgy állna a dologhoz, hogy vagy előtte, vagy pont akkor fog történni a dolog, az nincs belekalkulálva, hogy utána. Pedig néha az is lesz. És nálunk az lett. 

Innentől a boldog várakozás átvált várakozásba, aztán ahogy az idő halad, átvált izgatott várakozásba, utána pedig izgatottságba, utána aggodalomba. Elrontottunk valamit? Hiba csúszott a gépezetbe? Mi a baj? Baj van? 

Akarva-akaratlanul elkezdődik az igazi apaszerep kialakulása. Anyát napról napra felőrli a 'ma sem' érzés, apa pedig elkezdi elsajátítani azt, hogy hogyan kell megküzdeni egy olyan helyzettel, amikor csak a megnyugtató szavaknak van haszna. Amikor saját tehetetlenségét úgy tudja feldolgozni, hogy extra energiára is futja, hogy segítsen egy másik személynek végrehajtani ugyanezt. 

Érdekes módon az elején pont amiatt ettem a kefét, hogy hiába vaserő meg vasakarat, ezt még Thor sem imádkozná onnan ki most. Aztán rájöttem, hogy el kell fogadni, hogy itt nem tudok tenni semmit. Aztán arra is rájöttem, hogy ez így nem igaz, hiszen tudok tenni valamit: meg tudom őt nyugtatni, hogy minden rendben van és rendben is lesz. És, kedves barátaim, ez valahol még férfiasabb is annál, mint a helyzet megoldhatatlanságától megbénítva üvöltve széttörni egy sörösüveget. 

Legalább egy hétnyi túlhordás alatt vagy összetörtök, vagy még erősebbek lesztek. Egy biztos: örökre tuti nem marad bent. És nem is maradt. Reggel fél ötkor kaptam a telefont, hogy elindultak a fájások. Hány percesek? Kettő. Kettő? Na jó, akkor kelés van. Ja hogy már kabátban állok az ajtó előtt. Akkor indulás.

Nem hinném, hogy tudnék olyat mondani az apás szülésről, ami fel tudna egy embert készíteni a dologra. Az emberek - hasonlóan a természetes szüléshez - itt is két kategóriára oszlanak: alap és tutinem. 

A 'tutinem' kategória elvrendszere arra alapszik, hogy nem férfinak való dolog a felesége szenvedéseit végignézni. Merthogy nem tudja megőrizni a méltóságát és üvöltve vágdossa a sörösüvegeket a földhöz.  

Az 'alap' kategória szerint még mindig férfiasabb elsírnod magad a feleséged kezét fogva, miközben szenved, mint magára hagyni élete legintenzívebb pillanatában. Most mondjam azt, hogy a nemi szerepek félreértelmezése miatt gondolják azt sokan, hogy a nemi szerepek kialakulása szar? De ezt nem teszem, mert nem szeretnék 'politizálni'. 

Az apának egy szülés érzelmi szempontból verdesi azt a szintet, amilyen fizikai megterhelés az anyának. Hidd el, akármikor átvennéd a fájdalmat, ha megtehetnéd, csak neki ne fájjon tovább. De nem teheted. Az anyuka sokszor ilyenkor önkívületi állapotban van, bizonyos részekre utána már nem is emlékszik. Te emlékszel. 

És ha úgy érzed, hogy fel vagy készülve arra, hogy ilyen állapotban fogod őt látni mert már tört el a lába meg ilyenek... Nem vagy rá felkészülve, mert ez jó-pár óra, amiből legalább egy az szünet nélküli kín. De megnyugtatlak: senki nem várja el tőled, hogy fel legyél erre készülve. Senki nem kéri, hogy végig legyél erős. Csak legyél ott. És ha a feleséged azt mondja, hogy neki mindegy, meg ahogy te akarod, hát hidd el nekem, hogy szülés után azt fogja mondani, hogy rohadtul nem volt mindegy, hogy ott voltál. 

Az, hogy az mennyi ideig tart a szülés, majdhogynem mindegy is. Ti ketten egy teljesen más világban vagytok, ahol az idő megszűnik. Egy közös élő szövet, ami minden erőforrását arra összpontosítja, hogy megvalósuljon az, amire vágyik. Az időtlenség és az önkívület buborékát pedig úgy pukkasztja ki a születés pillanata, hogy azon nyomban elfelejtitek, hogy volt rossz is. Az élmény hordereje az elejétől a végéig csak önmagával hasonlítható össze és jellemezhető. Nincs olyan dolog, vagy történés, vagy érzés, ami az első gyereked születéséhez fogható.